Ha pirotechnikai eszközökről esik szó, akkor legtöbbünknek azonnal a petárdák jutnak eszébe. Ami nem is csoda, hiszen napjainkban a petárdák számítanak a leggyakoribb pirotechnikai eszköznek. De azt már kevesebben tudják, hogy a petárdák nem pusztán a legnépszerűbb, hanem a legelső pirotechnikai eszközök is voltak, amelyek már a középkor elejétől kezdve számos látványosság alapjául szolgáltak. Mostani többrészes cikksorozatunkban a tűzijáték történetével foglalkozunk: a kínai természetes petárdáktól kezdve a modern pirotechnikai látványosságok kialakulásáig.
Hogyan is kezdődött?
Sok történész úgy véli, hogy a tűzijáték először az időszámításunk előtti második században jelent meg. Számos bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy fénnyel és hanggal járó durrogásokat eredetileg az ősi Kínában, Liuyang tartományban fejlesztették ki. Persze, ekkor még nem léteztek a maihoz hasonló modern pirotechnikai effektek, csak az egyszerű, a természetben is megtalálható „petárdák”. Ezek a bambusz szárak voltak, melyeket ha tűzbe dobtak, a növényben található üreges légzsákok túlmelegedése miatt felrobbantak.
Eredetileg a kínaiak nem szórakoztatási, hanem vallási okokból petárdáztak. Úgy vélték ugyanis, hogy az üreges bambusz durrogása elijeszti és megakadályozza a gonosz szellemek eljövetelét.
Megjelenik a puskapor
Telt-múlt az idő és évszázadokkal később már mesterséges úton is tudtak petárdákat előállítani. Ami szintén a kínaiak nevéhez köthető, hiszen Európában egészen a középkor végéig nem ismerték a puskaport. Legendák szerint, valamikor az időszámításunk szerinti 600-900-as évek során egy kínai alkimista kálium-nitrát, kén és faszén összekeveréséből hozta létre a mai puskaporok elődjét. A kész feketén csillogó port aztán bambusz botokba töltötték. Később, a bamubuszbotokat, könnyebben kezelhető kemény papírcsövekre cserélték fel.
Kétségtelen, hogy a kínaiak is használták hadászati eszközökre a puskaport. Már az időszámításunk szerinti 1. században tisztában voltak a fekete színű por robbanó hatásával. Eleinte azonban a puskaport csupán vallási ünnepségeken használták, tűzijátékként. Nem tellett bele azonban sok idő, és a fekete lőpor a hadviselésben is teret nyert. A tizedik századtól kezdve a bambuszcsövekből már tüzes nyilakat is lőttek ki, amely nem csak fizikailag, hanem morálisan is meg tudta semmisíteni az ellenséget. A technológia döbbenetesen hatékonynak minősült, s többek között ennek is köszönhető, hogy a Kínai Birodalom hatalmassá vállhatott
A tűzijáték eljut Európába is
Ahogyan a selyem készítés módját, úgy a petárdakészítés titkát is szerették volna ellesni az európaiak a távol-keleti néptől. Persze, itt némiképpen egyszerűbb dolguk volt, mint a selyem esetén, ahol – a legendák szerint – csak úgy tudták megtanulni a selyemhernyó tenyésztés módját, hogy a szerzetesek hazahoztak néhány selyemgubót, a botjukban, amelyet a botjukban rejtettek el. Kína terjeszkedésével ugyanis a kínai tudomány is terjeszkedett, hiszen egy-egy csata után az ellenség, jelentős hadizsákmányhoz juthatott. A 13. század elején így Kínából először a mongolokhoz, törökökhöz, és arabokhoz jutottak el a robbanó papírtöltények, míg a század végére Európába is megérkeztek.
Az 1300-as évektől kezdve így Európában is megjelent a tűzijáték. Igaz, hogy csak a 15. századtól vált rendszeressé a különböző fénnyel és hanggal bíró petárdák alkalmazása. Az öreg kontinens lakói vallási ünnepségek, és egyéb szórakoztató események alkalmából egyaránt tartottak tűzijátékot. Hamarosan az uralkodóosztály kedvencévé is vált a petárdák fellövése, akik – a korabeli források tanulsága szerint – gyakran használták a tűzijátékot arra, hogy „a fontos eseményeken, vendégeiket elvarázsolják, valamint váraikat megvilágítsák.”